Lehet, hogy Barbie nyugdíjba vonul? Múlt héten jelentette be a híres baba gyártója, a Mattel, hogy 2014-ben 16 százalékot esett a Barbie-k eladása, ami több, mint sok(k) számukra. A jelenség mögött a szakértők nem rossz salesstratégiát sejtenek, hanem inkább arra tippelnek, hogy a baba vékonysága és az a nőideál lehet a gond, amit képvisel. Mindeközben egy realisztikus Barbie-féle babát bemutató videó vírusként terjedt el az interneten, és Kim Kardashian gigantikussá plasztikázott feneke is ikonikussá vált. Úgy tűnik, hogy a hamis, elérhetetlen testképet reklámozó évtizedek után leáldozik a vékonyságba vetett hit az emberekben.
Plus-size modellek: nem egy múlékony trend csupán
Ha fehérneműreklám jut eszünkbe, akkor rögtön az angyalszárnyas Victoria’s Secret extravékony modelljeit látjuk magunk előtt. Ám 2014-ben ezen a vonalon is változás kezdődött a híres Pirelli-naptárral, ahol a címlapon elsőként jelent meg plus-size modell, Candice Huffine személyében. AVouge is követte a példájukat, online már inkább F kosaras modellek viselik a melltartókat, nem B-sek. A szépségideál tehát, ha lassan is, de közelít a valóságos nők alakjához. Inkább hívjuk valóságos nőalaknak, mint „normálisnak”, mert a normális kategóriába a vékony és a telt ugyanúgy beletartozik. Itt tehát nem arról van szó, hogy le kellene cserélni a vékony modelleket csupa túlsúlyos modellre, hanem hogy ne csak az egyik, vagy csak a másik legyen a porondon.
A Calvin Klein is beszállt az egészséges testkép érdekében a játékba, és a Perfectly Fit nevű fehérneműkampányukban Myla Dalbesio modell a főszereplő, aki körül vita alakult ki, mert egyáltalán nem fér bele a plus-size kategóriába, maximum nőiesebbek a vonalai, mint vékony társainak. Emellett a Calvin Klein is kiállt, és közleményükben kifejtették: náluk nincs szegregáció, ami alapján válogatnának a modellek között, úgyhogy Myla ugyanolyan modell, mint az esetenként fiúsabb testalkatúak.
Tess Holiday, a MiLK Model Managment 22-es méretű (itthoni méretben az 52-es) modellje fogalmazta jól meg ezt a plus-size körüli vitát, amikor azt mondta, hogy ő az igazi plus-size a maga 22-es méretével; azok a modellek, akiket így neveznek, átlagosan 8–10-es méretet hordanak csak, ami nálunk a 36–38-as méretnek felel meg. Valljuk be, ez még mindig alatta van annak, amit a tükörbe nézve és magunk körül látunk általában. Állítólag ennek az az oka a modellügynökségek szerint, hogy 16-os (44-es) méretnél már nehéz „jó minőségű” alapanyagot találni. Pedig ha valakinek 44-es a mérete, akkor még egyáltalán nincs elhízva.
Az tehát, hogy mi is az a „plus-size” nem egy pontosan körülírható jelenség, talán nem is a vékony és a nőiesebb vonalakat kellene szembeállítani, hanem a divat világában is felvonultatni mindenféle női alakot, ahogy az életben is számtalan variációval találkozhatunk. Hiszen végül is azok a ruhák, amiket bemutatnak, igazi nőknek készülnek, igazi testtel, igazi pénztárcával.
Piaci rés: a hétköznapi nő
Úgy tűnik, a kereskedők is rájöttek, hogy jót tesz a büdzsének, ha a nők szélesebb körét érik el a ruháikkal – ezt egyébként én már 15 éve elmondtam volna nekik, ha kérdeznek –, ha csak Amerikát nézzük, akkor ott az átlagos testalkatú nő 14-es (42-es) ruhát hord, ha ezzel a mérettel bővítik a kínálatot, az 100 millió potenciális vásárlóval bővíti a vendégkört. Azért az már jelentős bevételnövekedést jelenthet. Bárcsak elbeszélgetnének az itthoni kereskedőkkel is, akik ufónak néznek bennünket, ha nem 38-as méretű a fenekünk. Amikor amerikai társaik rájöttek erre, és szélesítették a kínálatot tavaly év elején, nem meglepő módon egy év alatt megduplázták a bevételüket. Nahát, milyen furcsa, a világot benépesítik a nem nullás méretű nők!
A Business Insider egy érdekes felmérése szerint a plus-size méretűnek nevezett nők 92 százaléka érzi úgy, hogy kirekesztik a testét a divatból, azzal pedig még nagyobb százalékuk egyetértett, hogy a ruha meghatározhatja az egész napunkat, egyáltalán nem mindegy, hogy mit veszünk fel. Kevés lelombozóbb érzés létezik annál, mint amikor kinézünk egy ruhát magunknak, aztán szembesülünk vele, hogy úgy 20 kilónyira vagyunk az elérhető méretektől. Mindeközben viszont csak a válaszadók 32 százalék gondolta úgy, hogy a plus-size modellek őket képviselik.
A Szívek szállodájának Sookie-ja, Melissa McCarthy története híresült el leginkább ebben a témakörben, amikor az Oscar-díj-átadóra készült, és hat különböző dizájner utasította vissza, hogy az ő méretében készítsen neki egyedi ruhát. McCarthy ennek hatására döntött úgy, hogy saját divatmárkát hoz létre, amiben összeolvasztja a plus-size és az átlagos méreteket. Az ő üzleteiben tehát a kicsitől a legnagyobbig megtalálható minden méretben az áhított ruha, ami szerinte azért is jó, mert a nők együtt szeretnek vásárolni, a vékony megy a telt barátnővel közösen a boltokba. A méretek elkülönítésével emiatt tehát a saját pénztárcájukat rövidítik meg a kereskedők. De ha túllépünk a pénzügyi nyereség kérdésén, akkor is miért ne férne meg egymás mellett egy 36-os és egy 52-es ruha, amikor barátnőt sem az alapján választunk, hogy mekkora a combja.
A Barbie-nak befellegzett
Mivel kislánykorunkban már elkezdődik az, hogy mintát követünk, levesszük a környezetünkről, hogy milyen az a „jó nő”, ezért fontos kérdés a Barbie-kérdéskör. Az új felmérések szerint a kislányoknak igenis a természetes, realisztikus játék babákra van igényük, aminek a Barbie kicsit sem felel meg. Számtalan támadás érte már, hogy egy „biológiailag lehetetlen mutáns”, ez mostanra beérett, és egyre veszít a népszerűségéből a gyerekek és szüleik körében.
Úgy tűnik, a következő generáció már a realisztikus Barbie babán, a Lammily babán nőhet fel, aminek arányosabb teste van, mégis csinos, és nem hangya-kislábujjkörömnyi a dereka. Nickolay Lamm alkotta meg, maximálisan szem előtt tartva az egészséges emberi test arányait. Célja az volt, hogy olyan babát hozzon létre, ami úgy néz ki, mint a szomszéd lány, akivel együtt jár a gyerek az iskolába. A Lammily babát az emberek hívták életre azzal, hogy Lamm vázlatai a babáról vírusként terjedtek a neten, lelkesen támogatta az internet népe a realisztikus játék ötletét.
A közösségi média nagy erejét mutatja a baba létrejötte is, illetve az, hogy a Victoria’s Secret is a neten észlelt megváltozott közhangulat hatására változtatta meg kommunikációját a közönség felé ezeken a felületeken, és kampányaikban már nem tesznek egyenlőségjelet a tökéletes és a vékonytest közé. Ebből is látszik, hogy nem egy múlékony hóbort csupán, hanem egy élő probléma, amit mindannyian éreztünk a bőrünkön, és szükség van a divat átformálására, muszáj közelíteni az ideális testképet a valóságos női alakhoz. Hiszen ha már mi vagyunk a célközönség, szóljanak azok a hirdetések és modellek hozzánk és rólunk.
